Sziasztok,
Új év, új hozzáállás, és egy elhatározás: Abbahagyom a blog írást...lehet hogy csak időlegesen, lehet hogy végleg! Úgy érzem, nem tudnék már olyat írni aminek lenne értelme. Mikor elkezdtem írni akkor beszámoltam a pszichopátiáról, mint jelenségről, aztán arról, hogy elindulok Világot, illetve Hollandiát látni, és ott élni, mint Au Pair. Most már itthon vagyok, és nem érzek késztetést arra, hogy tovább folytassam az írást.
Ennek viszont már több oka van.
Elsődleges, hogy amikor találkoztam barátokkal és elkezdtünk beszélgetni, akkor elég sokszor elhangzott az a mondat: "Jah tudom, olvastam a blogban!" Valljuk be eleinte mindenkinek jól esne, de a sokadik sokadjára inkább beszélgetnék. Főleg én, akinek lételeme a beszélgetés.
A másik oka ami miatt nem írok egy ideig, hogy nem akarok senkit megbántani azzal, hogy összehasonlítgatom az itteni - jelenlegi - életemet, azzal amit ott hagytam Hollandiában. Tény hogy minden hiányzik, az étel a tenger illata, a bicikli...és még ezer dolog, de nem akarom, hogy egy hisztis picsának tűnjek, aki csak sopánkodik, miközben lépnie kell Magyarországon! Ami most piszkosul nehéz feladatnak tűnik, minden szempontból...
A harmadik ok ami miatt nem írom a blogot, azok az emberek akik közel állnak hozzám, és nem akarom őket megbántani. Ezt most nem részletezném.
Most abba kell hagynom, de nem törlöm, mert, ahhoz túl sok információ van benne, aminek szerintem maradnia kell. Túl sok helyen van fent a blogom, mint link, és nem akarok elbújni, csak egyszerűen össze akarom szedni magam. Ezt a folyamatot meg nem akarom a nyilvánosság elé vetni, mert annak nincsen értelme.
Mindenkinek Minden jót, aztán meglátjuk mit hoz a jövö...
Ami Fritzpatrick
Langy esőben, tömör ködben, hótt részegen,mély gödörben, szilveszternek nehéz napján, négykézláb az árok partján, átölelem a világot és Boldog Új Évet Kívánok!!
Ami
Dömötör Tibor: Karácsony
Karácsonykor: Angyalok szállnak, Híradást hoznak, Béke jegyében, Élet fényében, Szentség lelkében, Hívők hitében, Krisztus képében Földön jár az Isten.
Karácsonykor: Harangok zúgnak, Szent igék szólnak, Imádság szárnyán,
Szíveknek vágyán, Zsoltárok hangján, Szeretet hídján, Bocsánat útján Mennyben jár az ember.
Mindenkinek Nagyon Boldog és Békés Karácsonyi Ünnepet kivánok, nagyon sok szeretettel :)
Ami Fritzpatrick
Az év embere Te vagy. Igen, Te.
Te felügyeled az Információ Évét!
Üdvözlünk a Te Világodba.
Ergo, mindenki aki blogot ír, vagy dolgozik, az internet felhasználásával az az Év embere. Kedves Blogerek, barátok, Te is és Én is!
Ami :D
Hello,
Ezen a hétvégén, köszönöm jót lustultam. Semmit nem csináltam. Párom is itthon volt és csak magunk voltunk. Páromnak vizsgái lesznek, amik remélhetőleg sikerülni is fognak, és akkor mindenki boldog lesz, ugyhogy Ő leginkább tanulgatott. Én fözöcskéztem, mert erre is régen volt alkalomam. Emellett végre kiélveztem a kád örömeit. Beültem egy forró kád vizben, a nemrég megvett könyvvel, és csak feküdtem...annyira jó volt. Párom persze mosolygott, és kukucskált, de egy év minden napi zuhanyzás után ennyi nekem is járt. Jövőhéten Pesten leszek, a karácsonyi ünnepek végéig. De nagyon sokat fogunk utazni igy is 25-én, és 26-án. A szüleimtől -Szombethelyig, 300 kilométer lesz oda, aztán meg vissza :( A karácsony átka!
Szerdán találkozom régen látott barátommal, aztán meg megint megyek interjúra. Kiváncsi vagyok milyen lesz! A párom csak annyit jegyez meg, amikor nincsen jó kedvem, hogy eddig bárhová küldtem el az életrajzom, onnan mindig visszahivtak! Decemberben! Ugyhogy csak legyek nyugton. Igaza van.
Nem tudom mikor fogok megint irni, de igérem fogok, csak elöbb éljem túl a karácsonyi hajtást, zabálást, és mindent! Különben a zabálásról meg annyit, hogy nem kell zabálni mindent...én évek óta csak keveset próbálok enni, mert nem akarok úgy kinézni mint egy jól lakot ovis. Bár az ovisoknak biztonsan jól áll, de nem szeretnék új ruhatárat, meg ilyesmi. Szerencsémre, évek óta tartom a súlyom. Szóval nem két pofára kell zabálni, csak mértékkel. De mindenki azt eszik amit szeret karácsonykor, én csak a végét várom. Évek óta nem szeretem azt hogy mindenki az ajándék nagyságával és annak árával akarja kifejezni a szeretetét, szerintem a karácsony tényleg a szeretett ünnepe. Nálunk azt hiszem mindennap karácsony van. A szüleim is és a párom is igy élnek, és ezért szerencsés vagyok. Hollandiában, mivel a Sinterklaas előbb érkezik, ezzel együtt van az ajándékozás is, ergo Karácsony napján Karácsony van!
Remélem mindenkinek nagyon szép és boldog karácsonya lesz.
Boldog Karácsonyi Ünnepet előre is mindenkinek!
Ami
Hello Mindenkinek!
Na jó ehhez kellett pár telefon...egy kis dühöngés, és egy kiadós alvás! Azóta sokan mondták, hogy a tesztek tényleg nem lettek jók...de kérdem én egy hülye krix-kraxos tesztből honnan lehet megállapitani, hogy alkalmas-e valaki egy bizonyos munkára, anélkül hogy egy szót is váltottak volna az illetővel? De megjegyzem van olyan ember...ott...és onnan mondták, hogy ha nekik kellene most tesztet tölteni, és felvételizni, akkor lehet hogy az illetőt sem vennék fel! Mondjuk ez nagyon sok mindent elmond. Magyarul, nem vagyok elég hülye...ez mondjuk vicces!
Remélem aki ott volt, azért több sikerrel jár! Engem biztosan vár, majd egy jobb állás! Mert nem adom fel, és ezért köszönet a támogatásért: páromnak, és családomnak :D jah és Pöttömnek is :D
Ami
Felhivtak a múlt héten az ibm nevü helyről, hogy legyek kedves és menjek be egy 3 müszako állásinterjúra. Szóltam nekik, hogy azt talán még sem, mert mondjuk este 10htól-reggel 6hig nem szeretnék dolgozni. Rendben nem gond, van másik pozició is, menjek el. Na hát ma voltam...
Reggel 9 és 13 óra között csak teszteket töltöttem, ki 15 emberrel együtt. Volt logikai, volt képesség fejlesztő, volt számolós feladat időre, szövegértős feladat időre, és angolul beszélgetés. Majd az első kör után, közöltek velem és rajtam kivül még két diplomás emberrel, hogy nem lett jó a teszt, vagyis mehetünk haza.
Megjegyzem, nem kicsit bánt a dolog!!!
Nem csak azért mert nem jutottam tovább, hanem maga az hogy szerintem jót irtam, söt a maximumot hoztam ki magamból. Az az IT teszt, amit "ec-pec kimehetsz" alapján töltöttem ki, az meg jó lett. Nem értem!!!! Az a baj hogy a párom ott dolgozik? Vagy túl lassan érettem meg a "portugál akcentust"? Nem hiszem el, hogy aki teljesen tisztában van az önértékelésével, és tudja hogy mit akar, az nem irna egy jó személyiség tesztet!? Nálam sokkal rossza beszédképességű és lassú ember maradt bent, a második fordulon...nem voltam szinpatikus? Nem kell szeretni, de az hogy nem irtam jó teszteket egyszerüen nem hiszem el! De a tisztelt ibm is elmehet a fenébe, és megérdemli azokat akiket felvesz...ezután az igen hosszú és fárasztó procedurát követően. Aminek szerintem semmi értelme nincs! Abból a csapatból, az emberek jobban meg voltak lepve, hogy kiestem, mint én!
Ugyhogy jelentem alásan nem leszek ibm munkatársa, és ha tehetném, de nem tehetem mennék vissza Hollandiába, mert ott bezzeg lenne állásom. De ha már elköltöztem, és visszajöttem, talán nem kellene feladnom, de rohadt modon nem esett jól, és az a gond hogy nem értem!!!!Dühös vagyok, és igenis haragszom.
Bár decemberben mit várjak?
Ami
Hello Mindenkinek,
Kezdjük teljesen belakni az új kis lakhelyünket. Jól vagyunk. Mondjuk kicsit nehéz, mert senkit nem ismerek. De jól elvagyok, mert még van mit kitakaritani, vagy elpakolgatni :D meg irom a kis történeteimet, és végre megint magamnak fözhetek. Pöttöm is jól elvan, ma a párom, hogy kitisztitotta a lakhelyét újra felfedez mindent magakörül...forgácsban bújócskázik a lelkem, és csupa forgács a pofija!
Furcsa hogy a téli hónapok ellenére még mindig meleg van. A téli kabátom csak várakozik...de bizom benne hogy fog esni a hó...de lehet hogy csak jövöre ;-)
Ma vettünk egy ágyat, igy már jöhetnek a vendégek - tudnak hol aludni :D De amit a hétvégén átéltem az IKEA nevü helyen az valami félelmetes volt. Nekem tömegiszonyom van, mondjuk elég rég óta, és olyan rosszul voltam, hogy én lepödtem meg magamaon a legjobban. Az emberek agresszivak, rohangálnak, megállnak és tökölnek...illetve bocsánatot sem kértek ha nekem jöttek. Olyan feszülten jöttünk ki, hogy alig tudtam megnyugodni. Ha nem étkezőt vettünk volna, be sem megyünk...de hát döbbenet volt az ott tapasztalt. Ha a karácsony azzal jár együtt hogy az emberek taposva érik el a szereteiknek az ajándékaikat, akkor köszönöm szépen én ebből nem kérek!!! Szerencsére mi mindent előbb megvettük. Csak olyan dolgokra költöttünk most, ami nagyon fontos, mint például az étkezőnk. Igy tegnap már tudtunk nyugodtan és kényelmesen enni. De nem panaszkodom, csak messziről elkerülöm a bevásárlóközpontokat, és teszem a dolgomat.
Ti mit vesztek a szeretteiteknek, illetve szoktatok-e kézzel késziteni ajándékokat?
Tessék mindenkinek vigyázzni magára, addig is üdvözlettem :)
Ami
Hello Mindenkinek,
A Nagy Blog könyvbe nem kerültem bele, mert már megjelent. Vicces hogy egyáltalán jelentkeztem a dologra...mindegy :(
De a jó hir hogy ma reggeltől az új lakáskánkban van net, meg kábeltévé is. A nappalinban csak egy szék van egy iróasztallal, mert még nincs min ülni, de majd idővel ez is lesz. A hálónk kész van, a fürdöszobánk is szép tiszta, és amikor tehetem, fekszem a kádban. Annyira jó, egy éven keresztüli zuhanyzás után csak úgy csücsülni a kádban, és olvasni. A toalett is tiszta, az elöszobánk is alakul, a konyhánk meg nagyon kis csecse lett, miután kicsit alakitgattam rajta.
Hát nem volt egyszerű maga a költözés. Hülyére lépcsőztük magunkat a negyedikre le és föl, mire egyáltalán kitudunk pakolni a kisszobánkból, ahol addig éltünk. Nem volt lift, másnap nekem izomlázam lett, hogy csuda!! Aztán be a kocsiba, és pakolás az új lakásba. Ott már volt lift!! (Hála a jó égnek!) Az azért hozzátartozik a történethez, hogy hétfön megkaptuk a kulcsokat, és amig a párom dolgozott, addig én szépen kitakaritottam, és amit tudtunk, át vittünk táskákban. Igy a lakás a porszivozást leszámitva: tiszta volt! Miután egyik lakásból átpakoltunk a másikba, beültünk a kocsiba, és elmentünk párom öccsével, két kocsival a szüleimhez, butorokért! Uszkve 6 órán át ültünk kocsiba, mert jó messze laknak a szüleim, ahhoz képest ahol mi élünk. Nem értitek mi? Nem gond. Hajnali fél egyre lettünk készen, és hullán zuhantunk az ágyunkba. Pöttöm jól birta a megpróbáltatásokat, de erről majd Ő számol be, ha erre jár :D!
A múlt héthez még az is hozzátartozik, hogy hétfön is meg pénteken is behivtak ugyanahhoz a céghez interjura. Mi lesz? Azt sajnos még nem tudom, de jó lenne ha oda felvennének...csak hát nem én döntök :( Majd meglátjuk. Nincsen okom panaszra, mert három hete vagyok itthon: találtunk albérletet, beköltöztünk, voltam interjúkon, és dolgozom a saját kis projektemen :D Párom nyugtatgat, hogy nem lesz gond, majd lesz munka is, de decemberbe ne várjak csodát, mert ez munkakeresés szempontjából nehéz. Addig meg ne aggodjak! Igaza van, de már csinálnék valamit. Ma már van netünk, és kábeltévénk.
Aztán Hollandiába megérkezett a Sinterklaas, Erával beszéltem telefonon, és sajnos nem fogadott jó hirekkel az általam kivitt au pairrel kapcsolatban. Nem értem az embereket, ha kimegy valaki egy normális családhoz, megfelelő feltételekkel együtt, mi a francnak keveri a trutyit? Engem is égett, mert én vittem ki, és a magyarokat is égeti ezzel a viselkedéssel!!! Idióta! Era különben jól van, és remélem örülni fog annak amit küldtem neki is :D A fogadó anyukám is meg van vele elégedve, irta nekem smsben. Olyan jó hogy nem szakadt meg a kapcsolatunk.
Még mindig megy a pocim az itthoni kajáktól, de már kezdem megszokni. Sajnos Edit báratosném nem jár Mr. E-vel...az is egy állat. A barátaim javáról kiderült, hogy már nem járnak, söt van aki vállik, én tényleg nem értem mi történik a kapcsolatokkal. Pedig olyan szépek voltak együtt...
Majd még irok, de most van egy kis dolgom...remélem mindenki örült ennek a kis beszámolónak :D
Ami
Hello :D
Nos, elég régóta nem irtam...ennek elég sok oka volt! Először is megtaláltuk azt az albérletünket, ahol egy évig fogunk élni, december elsejétől. Vagyis a hétvégén, költözünk!!! Aztán kerestem munkát, illetve beadtam jó sok helyre. Egyik helyről fel is hivtak, ma meg be is hivtak interjura...aminek a további lépéseit 2 hét múlva meg is tudom! Remélem megtudom, ha felhivnak azért, ha nem akkor meg azért! :D
A hétvégén rohangáltunk...szülök, barátok, mozi. Holnap Budapest.
Majd irok, ha lesz időm, de egy kis időt kerek, mert most még káosz az életem :D egy ideig...na de aztán jól beszámolok, mindenről :D
Puszi mindenkinek :D
Ami
Szóval úgy történt, hogy szerettünk volna pénteken a párommal meglátogatni a szüleimet, amikor láttam ezt a hirdetést! Meggondoltuk mert négy hid lezárásával mi sosem jutnánk ki az esti forgalom miatt a városból! Gondoltam talán nektek is hasznos lehet ez az információ :D
!!!KERÉKPÁRFELVONULÁS BUDAPESTEN PÉNTEKEN, 18ÓRÁTOL!!!
2006/11/24 18H
Azért, hogy mindenki fel tudjon készülni, s időben megtervezhesse aznapi programját, álljon itt a tervezett túra útvonala:
Gyülekező a Hősök terén 18 órakor, indulás kb. n7-kor. Az útvonal 27km lesz, esőnap nincs! :)
Hősök tere>>> Andrássy>>> Deák tér>>> Astoria>>> Szabadság-hid>>> Bartók Béla>>> Villányi ut>>> Alkotás útja>>> Vérmező út>>> Margit körút>>> Margit-hid>>> Nagy körút>>> Petőfi-hid>>> Pázmány sétány>> Lágymányosi-hid>>> Népliget>>> Stadionok>>> Stefánia>>> Városliget>>> Hősök tere.
A TÚRA KÜLÖNLEGESSÉGE AZ, HOGY 4 HÍDON IS ÁT FOGUNK TEKERNI!
Valószinüleg óriási dugóra lehet számitani. Aki teheti tegye közzé!!!
Ami
Hello, megint itt vagyok :D
Kicsit elmebetegek a gazdáim. Nem elég hogy kaptam egy utazó ketrecet, ma meg beállitott Ami, egy labdával. Átlátszó labda alakú "Hamster Runner" amibe, amikor beletesznek, például amikor a lakhelyemet kitakaritják, én meg járkálok fel s alá. Néha neki megyek a falnak, nagyot koppan de fordulok tovább és sétafikálok a szobába. Van amikor akkora a lendületem, hogy felbukom a labdán belül, de nem esik nagyobb bajom. Söt még jó levegöm is van, mert ez a labda résekkel van tele. Ami azt mondta, hogy csak 20 maximum 30 percet lehetek benne, - pedig nagy buli - mert utána nem térek magamhoz, és csak mászkálok a terráriumba. Tegnap lassan tipegtem benne, mármint a labdában, aztán annyira jól éreztem magam, már várom a következő alkalmat! Szóval a gazdáimnál szerencsére, elmentek otthonról, de én meg randalirizhatok addig is :D Szóval labdázok...de most megyek vissza a terráriumba, mert már megint rám lett szólva, hogy ne tapizzam le laptopot!
Pöttöm
Hello Mindenkinek!
Jelentem alásan jól vagyok, Pöttöm is :D. Csütörtök óta albérlet után kajtattunk a párommal, és legnagyobb meglepetésünkkel láttunk ilyet is és olyat is. Volt olyan ahol a csotány kukucskált ki a zuhanyzóból, volt olyan amihez hogy beköltözzünk 200 ezer forint kellett volna letenni! Ez úgy nézett ki, hogy 55ezer forint plusz reszi, plusz két hónap kaució (110ezer) plusz a közvetitői dij, 30 ezer forint, úgy hogy még nem költöttünk semmire, és még a decemberről nem is tettem emlitést!
Szóval találtunk egy albárletet, ami jó helyen van, és két szobás, mondjuk olcsó is. Albérlet van, most jön a munka keresési fázis. December elsején költözünk, és épitjük ki a saját kis életünket. Én annyira örülök neki, de még mindig nem vagyok itthon teljesen. Vagyis jó itthon, de még nem álltam át, fáj a fejem, és még nem tudok mit kezdeni magammal... :(
Kicsit nehéz, hogy nem beszélek angolul, de megfogadtam, ha lesz állásom, megkeresek egy angol magántanárt, és tovább fogok tanulni. Nem akarok úgy visszamenni Hollandiába, hogy elfelejtettem angolul, na meg kellene már egy nyelvvizsga is!
Ami
"Pöttöm vagyok, és Ami barátjának adták anyukámat születésnapjára, aki julius 1-jén megajándékozta új gazdáját velem, illetve Picur nevű nővéremmel :D Én is kislány vagyok. Aztán mivel én voltam a legokosabb - mert én tudtam csak belülről tekerni a kereket, a terráriumban - én maradt Amiéknál! Anyék egy doktornénihez kerültek, és azóta is köszönik szépen jól vannak. Nekem már jó nagy játszóterem van, és élvezem az új szabadságom! De, Én sosem hittem volna hogy höröcsög létemre, ennyit fogok utazni. Mióta Ami magyarhonban van, rengeteget utaztam. De nem terráriumomban, hanem egy müanyag kis utazó ketrecben, ami a kényelmemet szolgálja. Szeretem, mert nem hideg mint az üveg, és igy már közelebb lehetek Amihoz, mert mindig felvesz az ölébe. Szerinte, nagyon rossz lehet zötykölödni a kocsiban, és inkább felvesz, és az olyan jó :D Ahogy fogja a ketreckémet, úgy érzem a keze melegét, én mindig befészkelem magam a forgácsomba, és olyan jókat alszom a kezénél. Persze nappal, mert éjszakai állatka hírében állók. Aztán éjszaka, jól kiedzem magam, a kerekemen. Ez nem mindig jó és ezért idönként napközben felkeltenek, mert az emberek már csak ilyenek! Ma például kitakaritották a műanyag lakomat, és vissza tettek az üvegházacskámba. Olyan jókat szaladgáltam, és nasiztam is, hogy huha. Jól is jött mert reggel Pesten, aztán Győrben, aztán a barátjánál kötöttünk ki, Ami kipakolt a böröndjeiből, és elpakolt. Most megyek aludni, mert elfáradtam, és Ami már kerget, hogy ugorjak vissza a helyemre...de még gyakorolnia kell. Imádom ezt a nőt, főleg ahogy próbálkozik !!
Sziasztok,
Megpróbálom péntektől leirni mi is történt velem, velünk!
Pénteken, hajnalban keltem, mert párom jött Hollandiába. Délutánra bevásároltunk, és feldiszitettük a barátnőm lakását, és nekiláttunk fözni. Estére beesett Era is, az első igazi-fárasztó napja után! Ő volt a szakács, és isteni lakomát készitett! Szombaton reggel kitakaritottunk, ágyathuztunk, kikészitettünk mindent, és vártunk. Megjöttek a barátok, és a várva várt személy is. Azt hiszem nagyon megleptük őt a meglepetéssel, és a sok emberrel!
Nagyon jó volt a hangulat, addig amig panaszkodó kisasszony nem vonult a net elé, és két óra után még neki állt feljebb. A párom és a barátaim nem hallottak még üvölteni, de azt hiszem kikeltem magamból. Nem az volt a fontos, hogy a legjobb barátnőm megérkezett két hónap után Amerikából, vagy az hogy nekem ez az utolsó napom Hollandiában, hanem azt hogy dolgoznia kell! Otthon munkanélküli volt, itt rendesen megfizetik, és segitenek neki ahol csak tudnak. Na meg ami miatt nálam elmentek otthonról, hogy az nem jutott eszébe, hogy azért tők jó dolgok történtek vele, elvitték a tengerpartra vacsorázni..stb! Szóval ezt a kis közjátékot leszámitva, tök jól telt a napunk!
Vasárnap, reggel megint hajnalban keltünk, és már összecsomagoltam, majd a fogadó családdal elmentünk Rotterdamba, reggelizni, ajándékoztunk is.
A város teljesen modern, és csodálatos képeket láttunk! Itt megnézhetitek Ti is :) Onnan kocsival vissza haza, vacsora, és búcsúzás. Kicsit mindenki elbögte a pillanatot. Gyerekeknek dudáltunkés futottak a kocsi után, mikor autóval elindultunk! Kicsit lépésben bár, de odaértünk Schiphol-ra. Ott ki kellett pakolnunk a böröndből, mert túl sok volt a súly, aztán át is ellenőrizték pont azért mert nehéz volt a csomag! Mindegy, beértünk, várakozás. Nem baj, 10perc késéssel megérkezünk Budapestre. Onnan párom öccsénél kötöttünk ki, és hajnalban kerültünk ágyba. Mint a hulla úgy néztünk ki másnap reggel 7hkor! Be Budapestre, és várni amig a párom végez az oktatásán, onnen mentünk a szüleimhez. Beszélgettünk és finomakat ettünk. Aztán megint ágyba kerültünk, de addigra annyira fáradt és nyügös voltam, hogy jobbnak láttam nem elövenni a Bunkó-Ami stilust! Reggel párom, megint ment oktatásra, és hagytak engem aludni, kb délig! Ma már felfogtam hogy megjöttem, és kezdödik valami új! Kicsit hiányoznak a barátaim, a kölykök és minden ami ott van/volt. De ez megint egy új helyzet.
Most ennyi :)
Ami
Hát ez a nap is eljött!
Edit barátnőm a még nem hivatalos barátja jóvoltából megérkezett a lakásába, ahol egy kis meglepetéssel vártuk. A barátaink és én. Nagyon meglepödött a feldiszitett lakáson, a neki fözött enni valókon, és a sok emberen! Ő megjött, majd mi elkéstünk a párommal a vacsoráról, egyszerüen más idöt hallottam, mint amit kellett volna. Mindegy, késve bár de törve nem megvacsoráztunk, meg beszélgettünk a fogadó családdal :D
Holnap reggel rohanás vissza a házba, aztán valami meglepetéssel készülnek nekem és a páromnak, majd este indulás haza!
Annyi mindent irnék, de mint mindig ilyenkor kukulok meg! De majd otthon lesz időm és hagyom lenyugodni a történteket, és megirom nektek milyen is volt a bucsu ami igazán holnap lesz...és érzem nehéz lesz!
Majd jelentkezem, otthonról, addig meg mindenkinek köszönöm!
Ami
Hello Mindenkinek!
Annyi minden történt, hogy nem is tudom hol kezdjem...Era uszkve hat órás késéssel megérkezett Hollandiába. Ami azt jelenti, hogy reggel hatkor feküdtünk le aludni. Enyhén fáradtak voltunk. Másnap illetve aznap reggel kicsit belassult mozgással vágtam neki a hétfönek. Gyerekekért elmentem, akik már nagyon izgatottak voltak, és kérdezgették hol vagy az új Au Pair? Otthon, vár mindenkit ebédnél. Rohanás haza, otthon nagyon szégyenlős mosoly, és messziről figyelés. Evés, beszélgetés, kis játék. Aztán együtt vissza a suliba, már öten - 3 kölyök, két Au Pair! Ezen a héten megtanultuk mi merre van, mik a gyerekek szokásai, a család rigolyái, hogyan kell és miket tenni, ami a napi rutinhoz szükséges. Era ezen a héten mindent velem csinált, és szépen lassan veszi át a helyem. Minden téren! Amikor a kislányomnak leesett, hogy én azért tanitom Erát, mert el fogok menni haza, és Era marad helyettem, akkor már nem volt kedves, és nem fogta meg a kezét Erának, csak nekem. A fiúk, meg lassan tesztelik az újonnan érkezettet...Era ha összeráncolja a homlokát, nagyon ijesztően tud nézni a szemüvege mögül, amin én nevetek, a fiúk meg jönnek hozzám "árulkodni". Én jót derültem rajta! Jönnek az új szokások, az új helyzetek, és az ezzel együtt járó meglepetések is!
Mondjuk jól megy, de most mindenkinek nehéz, nem csak azért, mert heten lakunk és hét emberre kell fözni...hanem most volt Halottak napja, megemlékeztünk az autóbalesetben elhunyt kislányra. Plusz figyelni Erára, hogy minden rendben menjen, de még engem is búcsuztatnak...nem egyszerű. Megjegyezte a fogadó anyukám hogy jövöhéten már csak nyaralok, mert amit lehetett megtanitottam neki, és innentől mindent neki kell megoldania, mármint Erának!
Mindenki arról kérdez, hogy mikor megyek haza, és hogy várom-e? Én meg gyorsan szót terelve, igen, de bemutatnám az utodom, és már fordulok és nézek Erára, akit már szerintem hirből mindenki ismer! Tudja ki kinek a tanára, barátja, ismeröse, hol merre és mikor kell mennie...szóval a javát és a nehezét elmondtam, az hogy ezt hogy tudja kamatoztatni, az csak rajta múlik, a feltételek adottak! Modjuk nekem is kihivás volt...de az péládul nagyon tetszik, hogy mindent le tudok forditani, hollandról, angolról magyarra! Azért ez szerintem nem semmi! De holnap vagyis ma, még a nagyszülök elbúcsúztatnak engem, és dolgozom egy új családnál, este héttől-éjfélig! Megkértek és meg segítek...pedig nagyon nehéz hetem volt, és néha úgy érzem, hogy valamire még nem készitettem fel az utodot, valami kimaradt! De majd meglátjuk van még egy hetünk...
Holnap még irok, addig is mindenkinek jó éjszakát!
Ami
régi bejegyzések | a blog kezdőlapja
copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby